2014. november 4., kedd

Barátok közt

Mivel a kiscsülök még csak egy pár hónapja érkezett erre a világra, első hazai nyaralása alatt természetesen rengeteg új arccal találkozott. A szokásos 6000 km helyett idén nyáron 8000-t sikerült az autóba tenni, így abszolváltuk a következő baráti találkozókat. Ez az a bejegyzés, amit mindig lehet folytatni, így a teljesség igénye nélkül a megörökítésre került első találkozások egy folytatandó sorozata:
Flóráéknál - itt az ikrek felével
Itt már megvan Léna is Lázár mellé a családi gépjárműben
és épp Badacsonyba kirándulunk - SB életében először

Ugyanezt a hajóutat kétszer is megtettük, Móniékkal épp előző nap
aminek SB szintén nagyon örült.
Öcsiéknél, amikor először láttuk Ebi Dorottyát
Még kis csepp lánylény volt, azóta már nagyobbra ette magát
Barbi épp súlymintát vesz, hogy tudja, mi vár rá

Gergőnél high-tech pincelátogatáson
Sajnáltuk szegényt, hogy így néz ki a munkahelye

Áginál és Ivánnál annak örül, hogy kinőtt a fejéből egy fa
Itt még nem sejtette Fuxi mi készül, Benőke is a legártatlanabb arcát mutatja
Miki bá kezében a gyerkőc, SB kezében az (azóta is kedvenc) könyv áll jól
A nagy köpés után
Néhány másodunokatesó is megszorongatta és
megnézte közelebbről

Még egy pécsi bölcsésztalálkozóra is meghívták

Ribizli, ha felállna, a kiscsülkök a térdéig sem érnének
Ildikóéknál családlátogatáson a szomszéd nyaralóban Balatonon

Zsolttal már egy brüsszeli parkban
Ave, az észt kapcsolat
Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése