Az ellátásomra kirendelt személyzet által gondozott napló célja, hogy dokumentálja, hogyan válok kiscsülökből a társadalom hasznos tagjává.
2014. november 30., vasárnap
Repertoár
Videó, amelyben SB bemutatót tart a repertoárjából 8,5 hónaposan. Néhány megjegyzés a felirat bekapcsolása után olvasható (Youtube-on a cc gomb a video alatt közvetlenül)
2014. november 29., szombat
Pályaválasztás: tűzoltó vagy katona
Videó, amelyben SBvel komolyan elbeszélgettünk a pályaválasztásról. Szerintem a tűzoltó az esélyes.
2014. november 22., szombat
2014. november 17., hétfő
Kis állhatatos táltos
Nem múlhat el év anélkül, hogy el ne költözzünk. 2014-ben most novemberben bonyolítottuk le a szokásos, már-már hobbiszerű költözési mizériát az egyre növekvő cuccmennyiségünkkel. SB először vett részt ebben a családi mókában, ami annyira feldobta, hogy az új otthonát már egy másik perspektívából szemléli. Hiába mondjuk neki, hogy először talán felülni és legfőképpen mászni kellene megtanulnia, a magasság megszédítette:
2014. november 8., szombat
SB nyolcadik hónapja (azaz mikor 7 hónapos)
Ismét nyolcadika és ismét szombat, épp úgy, mint amikor megszületett nyolc hónappal ezelőtt. Azóta csupa móka és kacagás vele a Zélet, leginkább akkor nevetünk nagyokat (nem), amikor az éjszaka közepén már tizedszerre kel fel (az alvás nem az erőssége, de ez már csak a családban marad). Az éjjeli gólyakalifa énjét reggel 8-ra levetkőzi, és nappal ő a legédesebb, legderűsebb, legcsibészebb kislurkó a vidéken.
Az elmúlt hónap gyakorlással telt: az eddig megszerzett tudását csiszolta, így már minden irányban meg tud pördülni a tengelye körül pillanatok alatt. Ez lett az első haladási módja is, ha valamit kinéz, betonkeverő mozdulatokkal el is éri. Talán ezért nem fektetett túl nagy hangsúlyt a hagyományos módszerre, a mászásra, gondolta, minek. Azért pedzegeti a témát, félfekvőtámaszban próbálja emelgetni a sejhaját is, de az alulról a földhöz van ragadva egyelőre. Vagy csak egyszerűen lehúzza a hasa. Hátrafelé is tud haladni, bár ez kevésbé effektív módszer, viszont közben látszik, hogy ő előrefelé szeretne, csak nem úgy sikerül. Háton már megy a híd meg a breaktánc, épp csak szaltót nem csinál. A sok vízszintes ugrálásban már jól megerősítette magát, a járókában ülésből félig fel tudja húzni magát csak hogy nyomatékosabban tudjon magyarázni a rács fölött.
Az új vonás a stresszlabdázás, ami a kezei ütemes ökölbeszorítását jelenti - csak a kis gumilabda hiányzik belőlük, amit ilyenkor összenyomhatna. Ezzel azt fejezi ki, hogy valamit nagyon akar vagy nagyon nem akar, általában az első. A feszültség ott van, hogy szeretné, de nem tudja hogyan, és akkor jön a stresszlabdázás meg a hülyearcvágás.
Harmadszor látogatott magyarhonba a csülökcsont, és ilyenkor mindig motiválva érzi magát, hogy új dolgokat csináljon. Így kezdett táncolni, gyakorlatilag mindenre, ami dallam. Ha zenét hall, felderül az arca és azonnal el kezdi ingatni a nagy fejét. Kedvenc nótája a családi örökzöld, a Pálkatapéter, Julit is azzal lehetett sakkban tartani. Unokahúgait imádja, és már ők is élvezik, hogy lehet játszani Sámuel unokaöcsivel. SB sikongatva követi minden mozdulatukat, és kacagással díjaz tulajdonképpen bármit, amivel csak szórakoztatják.
A táncon kívül a hónap újdonsága az utánzás. Mozdulatot, hangot is tud, persze olyanokat kérünk tőle, amiket már mond, úgymint pl tete, bebe, haltátogás (hiszen ő is hal), és ő általában válaszol. Először Eszternek integetett még Brüsszelben, azóta ez is stabilan megy, már csak a "pápá"-t hallva is.
Tud fogócskázni is, csak ehhez kell még egy segéd, aki tartja, és ő a levegőben elszalad és elbújik nagy kacagások közepette.
Jártunk vele októberben Amszerdamban, rögtön utána hazautaztunk, először repülőzött, minden utat nagyon jól bírt. A repülőútból a reptéri buszozást élvezte a legjobban...
Örülünk, hogy jól alkalmazkodik a változásokhoz, ugyanis jövő héten elköltözünk jelenlegi brüsszeli otthonunkból vidékre. Ez egy következő történet lesz. Mivel a csomagolással vagyunk elfoglalva, képeket később válogatok a kiscsibész elmúlt nyolcadik hónapjáról.
Most csak egy jellemző etap (a: megoldja mászás nélkül, mert ilyen intelligencs, b: csak fél zokni van rajta):

2014. november 4., kedd
Barátok közt
Mivel a kiscsülök még csak egy pár hónapja érkezett erre a világra, első hazai nyaralása alatt természetesen rengeteg új arccal találkozott. A szokásos 6000 km helyett idén nyáron 8000-t sikerült az autóba tenni, így abszolváltuk a következő baráti találkozókat. Ez az a bejegyzés, amit mindig lehet folytatni, így a teljesség igénye nélkül a megörökítésre került első találkozások egy folytatandó sorozata:
Folyt. köv.
![]() |
| Flóráéknál - itt az ikrek felével |
![]() |
| Itt már megvan Léna is Lázár mellé a családi gépjárműben |
![]() |
| és épp Badacsonyba kirándulunk - SB életében először |
![]() |
| Ugyanezt a hajóutat kétszer is megtettük, Móniékkal épp előző nap |
![]() |
| aminek SB szintén nagyon örült. |
| Öcsiéknél, amikor először láttuk Ebi Dorottyát |
| Még kis csepp lánylény volt, azóta már nagyobbra ette magát |
| Barbi épp súlymintát vesz, hogy tudja, mi vár rá |
![]() |
| Gergőnél high-tech pincelátogatáson |
![]() |
| Sajnáltuk szegényt, hogy így néz ki a munkahelye |
| Áginál és Ivánnál annak örül, hogy kinőtt a fejéből egy fa |
| Itt még nem sejtette Fuxi mi készül, Benőke is a legártatlanabb arcát mutatja |
| Miki bá kezében a gyerkőc, SB kezében az (azóta is kedvenc) könyv áll jól |
| A nagy köpés után |
| Néhány másodunokatesó is megszorongatta és |
| megnézte közelebbről |
![]() |
| Még egy pécsi bölcsésztalálkozóra is meghívták |
![]() |
| Ribizli, ha felállna, a kiscsülkök a térdéig sem érnének |
| Ildikóéknál családlátogatáson a szomszéd nyaralóban Balatonon |
| Zsolttal már egy brüsszeli parkban |
![]() |
| Ave, az észt kapcsolat |
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)