2014. szeptember 29., hétfő

Nyári első állomás: földi paradicsom

Kicsit visszaugrunk az időben, hogy SB első élmény- és eseménydús nyaráról részletesebben is szó essen. Rögtön a nyaralásunk elején jártunk a földi paradicsomban. Kettőben is, méghozzá kedves és ritkán látott barátoknál, akik életébe bepillantva láthattuk, hol és hogyan érdemes gyerekeket nevelni. Először Németországba Dóriékhoz vitt az utunk ill a GPS, főleg, mivel épp félúton laknak itthon és otthon között - nem is értem, miért kellett ennyi évnek eltelnie, hogy ezt a találkozót összehozzunk. A bajor lankák egy zöld kis szegletében (ez képzavar?) éldegélnek három fiukkal, ahol minden feltétel adott a nyugodt és megelégedett élethez. Biciklivel elérhető munkahely, harapnivaló levegő, kilátás a hegyekre, végtelen nyugalom. Magyar vendégszeretet, spanyol leves házi alapanyagokból, kerti pad a csillagnézéshez. Leginkább pedig ideális környezet a gyerekeknek, a kert a srácoknak lényegében egy focipálya, ami nem csoda édesapjuk érdeklődését tekintve. Nagyon illett Dóriékhoz ez a miliő, pont ilyet képzeltem volna el nekik.

Épp úgy, mint Eduséknak, akik gyakorlatilag egy családi haciendán laknak Tolnán a már nem is olyan kicsi Adéllal. Neki a hatalmas kert tartogat kalandokat minden napra, sőt olyan szerencsés, hogy azt is megtanulhatja, hogyan él együtt több generáció és hogyan gondoskodhat a négylábú családtagokról. Edusék állatok iránti szeretetéből következik, hogy van belőlük jópár.
  
 
Édespofi Adél

Mi Jack-kel találkoztunk, aki egy félszemű fiatal macsek, így kézenfekvő volt, hogy az ajándékba kapott félszemű poliphavert róla nevezzük el.
Eredeti Jack
A nagy barátság kezdete másik Jack-kel
Köszönjük a vendéglátást, jövünk máskor is! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése