2014. szeptember 30., kedd

Második felvonás: össznépi nyaralás a tengernél

SB már tavaly is résztvett a horvátországi családi nyaraláson, bár akkor még babszemként nem látott ki belőlem, így idén mondhatjuk hogy az újdonság erejével hatott rá a tenger látványa. Ilyenkor az összes unokatesó együtt nyaral és hozzák azért a szülőket, nagyszülőket is magukkal, így jól kihasználjuk a többapartmanos tengerparti házat. Szeretjük ezeket a közös nyaralásokat, mert mindenki egy időben egy helyen van, így intenzíven élhetünk családi életet legalább egy hétig. Elsősorban a gyerekek élvezik a bandázást és hogy körülöttük forog a világ meg a programszervezés. A szülők pedig a munkahelyükre visszatérve kipihenhetik a nyaralás fáradalmait.
A kiscsülöknek is tetszett a külföldi kaland, mert kipróbálhatott új dolgokat pl milyen egyedül aludni egy másik szobában vagy milyen gumicsónakban fürödni. Mivel kapott teret a kibontakozáshoz, itt kezdett el oda-vissza forogni. Az első hajzatától is itt szabadítottuk meg egyrészt mert hülyén nézett ki a hatalmas lobonccal, ami csak a feje tetején nőtt, másrészt elkezdett lenőni a barna bébihaja és alatta szőke új tincsek jelentek meg, ezért pont úgy nézett ki, mintha festenénk a haját.  

Csülökmacesz! itt apád. Szeretném, hogy tudd, hogy - hiszen korhű, pontos, kiegyensúlyozott, tárgyilagos, korrekt, valósághű adatokat és információkat tartalmaz ez a napló - én kifejezetten tiltakoztam a család női tagjai által szándékolt, majd véghez is vitt, frizura- és hajterrorizmus ellen.
Még a sajátos hajszerkezettel
Kétemberes bátorságpróba
A babahaj is jött velünk haza, csak immár SBtől elkülönítve

Csupacsaj uncsitesókkal
 


Idén már belelógatta a lábát
de nemsokára ebbe a csapatba fog tartozni

Mama1
Mama2
  

Egy nagy(néni) rajongóval



A nagykád azért jobban bejön

Megnyugtató, hogy valaki disztingvált a fiútársaságban

Halas sapkás hal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése