Kire ütött ez a gyerek?
Összehasonlító elemzés a nagypapákkal.
ezt megismételjük egy éves korában is, az közelebb áll az eredetijéhez. meg addigra lesz haja.
Az ellátásomra kirendelt személyzet által gondozott napló célja, hogy dokumentálja, hogyan válok kiscsülökből a társadalom hasznos tagjává.
2014. október 23., csütörtök
2014. október 8., szerda
SB hetedik hónapja képekben (=6 hónapos)
Beköszöntött az első ősz a kiscsülök életébe, bár ebből egyelőre szinte semmit nem érzékeltünk, mert hál' Istennek itt Brüsszelben szeptemberben pótolja be az időjárás mindazt, amit "nyáron" elmulasztott. Szóval ebben az őszi nyárban telt el SB hetedik hónapja, ami nekünk sok D vitamint termelő parkozást és sétát jelentett. Az egy órás időeltolódás miatt (nem, nincs ilyen, csak a családjaink kérdezik meg kéthetente, de az tény, hogy majdnem egy órával később megy le a Nap, mint otthon) Gábor is sokszor velünk tartott munka után.
Szeptemberben indulnak a szervezett programok, ezekből mi a ringatónak is nevezett babaénekre kezdtünk el járni, mert SB édesanyja fontosnak tartja a zenei nevelést. Na jó, először kipróbáltuk és láthatóan élvezte is a mondókákat és ölbeli játékokat. Már elég nagy a csemete ahhoz is, hogy csatlakozzunk a brüsszeli anyukákból szerveződött babaklubhoz, ahol nemcsak a gyerekektéphetik egymás haját sajátíthatják el a szociális viselkedés alapjait, hanem mi is hasznos tippeket gyűjthetünk egymástól. Ez utóbbi programot azért is fontosnak tartom, mert elkezdtem újra franciára járni, ahol vigyáznak SB-re más kisgyerekkel együtt, és itt rögtön az első alkalommal egy kisebb trauma érte egy sikítozós kislány jóvoltából. Szóval jó lesz, ha megszokja, hogy rajta kívül is léteznek gombolyagok a világon, és igen, valaki sikítozik. Mondanom sem kell, hogy azóta ő is elkezdte...
Amit még ebben a hónapban kezdett az a nyelvöltögetés, mondjuk magamra vessek, én tanítottam neki. Huncut mosollyal kísérve szokta csinálni, természetesen akkor, amikor meglát. A kismacska, aki belé bújt, úgy látszik, hogy lenyelt egy madarat is, mert újabban papagájhangon beszélget, mondhatni csipog a gyermek. De nem úgy, mint egy pinty, inkább mint egy kanári. Mondhatnám rikácsol. Persze lehet, hogy ez Csucsuval (család hullámospapagája) való együttnyaralás hatása.
A precíziós mozdulatait mostanában édesapja karszőrzetének az eltávolításával gyakorolja - persze egyenként, úgy az igazi. Ugyanezt csinálja az én hajammal, már nincs sok.
A fényeket, árnyékokat már babakora óta figyeli, mivel ezeket látják először ezek a pindurik, de mostanában kezdett el játszani velük. A csodálatos keze + valamilyen fényforrás = árnyjáték. Ugyanilyen érdekesek a tükröződések szekrényüvegen, ablakon, kanálon.
A legszívmelengetőbb újdonság, amivel a kisgolyhó az édesanyját megörvendeztette, ahogy elkezdett érdeklődni a zene iránt. Amikor meghall egy ismerős dallamot, megáll, az éppen aktuális tevékenységét abbahagyja és tátott szájjal figyel. A jelenlegi kedvencet Kovács Ákosnak köszönjük (prim-prim 12 millió, ahogy mi emlegetjük itthon), ami a Kossuth rádió szignálja.
A kiscsülök hetedik hónapja képekben:
Szeptemberben indulnak a szervezett programok, ezekből mi a ringatónak is nevezett babaénekre kezdtünk el járni, mert SB édesanyja fontosnak tartja a zenei nevelést. Na jó, először kipróbáltuk és láthatóan élvezte is a mondókákat és ölbeli játékokat. Már elég nagy a csemete ahhoz is, hogy csatlakozzunk a brüsszeli anyukákból szerveződött babaklubhoz, ahol nemcsak a gyerekek
Amit még ebben a hónapban kezdett az a nyelvöltögetés, mondjuk magamra vessek, én tanítottam neki. Huncut mosollyal kísérve szokta csinálni, természetesen akkor, amikor meglát. A kismacska, aki belé bújt, úgy látszik, hogy lenyelt egy madarat is, mert újabban papagájhangon beszélget, mondhatni csipog a gyermek. De nem úgy, mint egy pinty, inkább mint egy kanári. Mondhatnám rikácsol. Persze lehet, hogy ez Csucsuval (család hullámospapagája) való együttnyaralás hatása.
A precíziós mozdulatait mostanában édesapja karszőrzetének az eltávolításával gyakorolja - persze egyenként, úgy az igazi. Ugyanezt csinálja az én hajammal, már nincs sok.
A fényeket, árnyékokat már babakora óta figyeli, mivel ezeket látják először ezek a pindurik, de mostanában kezdett el játszani velük. A csodálatos keze + valamilyen fényforrás = árnyjáték. Ugyanilyen érdekesek a tükröződések szekrényüvegen, ablakon, kanálon.
A legszívmelengetőbb újdonság, amivel a kisgolyhó az édesanyját megörvendeztette, ahogy elkezdett érdeklődni a zene iránt. Amikor meghall egy ismerős dallamot, megáll, az éppen aktuális tevékenységét abbahagyja és tátott szájjal figyel. A jelenlegi kedvencet Kovács Ákosnak köszönjük (prim-prim 12 millió, ahogy mi emlegetjük itthon), ami a Kossuth rádió szignálja.
A kiscsülök hetedik hónapja képekben:
![]() |
| Romantikus lélek - megszerezte a közeli vázából |
![]() |
| Idegenlégiós |
![]() |
| Első zsiráfos GIF |
2014. október 7., kedd
No.3: A magyar tengernél
A balatoni üdülés SB első nyarából sem maradhat ki, mivel a szülei egyedfejlődésében is fontos szerepet játszott a Tó. Elmaradt viszont a láblógatás a Balatonba, mert mire erre vitt minket az utunk, elromlott az idő. Ezenkívül jól megbetegedtünk (én már nyaralás elején mikormáskor), de Benőke vasszervezete jól bírta a dupla támadást, és sikeresen visszaverte azt.
Az időnk nagyrészét így a Manyi villában, akarom mondani a Mányi kunyhóban (klasszikustól idézek) töltöttük.
A nyaralásra vitt limitált darabszámú meleg ruhánk mindegyike jellemzően rajtunk volt - még éjszaka is... A változatosság kedvéért néha kicseréltük a felső ruhadarabokat egymással.
Juli is végre kibenőkézhette magát, ki is vette a részét az unokaöcsi ellátásában és szórakoztatásában. Még énekelt is neki, pedig az nagy szó.
Az időjárás viszont kiváló volt baráti (erről majd legközelebb) és családi találkozók szervezéséhez. A hagyományosan augusztusban megrendezésre kerülő Nagy Családi Banzájon legifjabb családtagként vett részt eSBé, akit csak pár hónappal előzött le Áron.
A muzikális családtagok szerenádot adtak a mogyorófejűnek:
Az időnk nagyrészét így a Manyi villában, akarom mondani a Mányi kunyhóban (klasszikustól idézek) töltöttük.
A nyaralásra vitt limitált darabszámú meleg ruhánk mindegyike jellemzően rajtunk volt - még éjszaka is... A változatosság kedvéért néha kicseréltük a felső ruhadarabokat egymással.
| A Balaton legszebb strandján |
| Benőke itt természetesen a kilátást nézi, nem a szemhéját belülről |
| Első családi naplementés Balatonnal - it is a must |
| Csíkosok összetartanak |
Az időjárás viszont kiváló volt baráti (erről majd legközelebb) és családi találkozók szervezéséhez. A hagyományosan augusztusban megrendezésre kerülő Nagy Családi Banzájon legifjabb családtagként vett részt eSBé, akit csak pár hónappal előzött le Áron.
| és a korai távozók rajta sincsenek |
2014. október 2., csütörtök
Gyuszi ül a fűben
Ha Gyula lenne, ez a cím még jó is volna.
Egy aktuális szösszenet SB életéből. Szeret ülni, néha hagyjuk, mint minap a parkban.
Egy aktuális szösszenet SB életéből. Szeret ülni, néha hagyjuk, mint minap a parkban.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)






